2017. október 29., vasárnap

Holttér


Kedves Idegen!

Nem ismerhetsz engem, és én sem tudom, ki vagy. Hamarosan azonban találkozunk: e pillanattól örökösömként tekintek Rád.
Hadd magyarázzam el!
Családom már az ősidők óta a Temetők Királya. Mindig az elsőszülött gyermek örökli eme tisztséget. Különös, hogy nem az elsőhalott, ugye? Érdekes probléma, majd megvitatjuk, Barátom, lesz rá elég időnk. Egy halott keveset tudhat a magáénak, de ideje van bőven, ezt elhiheheted.
Visszatérve levelem keletkezésének okára, ami az én szerencsétlenségem, de a Te szerencséd: gyermektelen vagyok. Így senkinek sem tudom átadni a Temetők Királya sosem-volt koronáját. Ám mint mindennek, a temetőknek is megvan a maguk rendje, vagy ha így jobban tetszik, törvénykönyve. Erre az esetre is létezik megfelelő jogi procedúra, hiszen senki sem maradhat örökké király.
A törvénykönyv kimondja, hogyha a Király életében nem nemzett gyermeket vagy az korábban halálozott el, mint ő, esetleg másik temetőbe került vagy holttest hiányában el sem temetik, akkor írásos formában kell átruháznia azt másik személyre. Aki megtalálja ezt a végrendeletet – jelen esetben ezt a dokumentumot –, halála után ő lesz a Temető Királya.
Gratulálok, kedves Idegen! Most Téged ragyog be a szerencse csillaga. Üdvözöllek Fásudvar temetőjében, királyságodban!

Minden Tisztelettel:
Tóásó Szigfrid

– Ó, a rohadt életbe. – Előd kiejtette a kezéből a sárga papírlapot, és nagyon szerencsétlennek érezte magát.

2017. augusztus 29., kedd

A rozsdás kapu

Mindenki tudja, hogy az árulóknak veszniük kell. Szóval, ha valaki az öregkorra elérendő célként tekint, nem árt, ha az eszébe vési, kit tekint Fő Napsugaracska (mármint a császár) árulónak. Nos, íme, néhány tanács, hogy ne ragaszthassák rád eme kétes tisztességű rangot: Fő Napsugaracska árulónak – nem is, inkább ÁRULÓ-nak – kiáltja ki azokat, akik szökni próbálnak, akik a hatalma ellen törnek, akik zöld bugyit viselnek, vagy akik bohócsapkás körte-mumus vicceket mesélnek (még soha, senki nem hallott ilyet).
Ennek ellenére egész sokan – ki tudja, miért? –, de megszegik a szabályokat és később már csak az angyaloknak panaszkodhatnak arról, hogy milyen igazságtalan a világ. Ez a történet nem róluk szól. Hanem arról a két személyről, akik egy csipetnyi csoda, egy kiskanál szerencse és egy doboz ügyességnek köszönhetően mégis kitörtek Csodi-Büdi Mocsaracska birodalom gondosan – már-már légmentesen – elzárt területéről.
Egy kellemesen ködös, cirógatóan hideg reggelen kezdődött, amikor a nagy becsben tartott nép egy kicsiny, bár valamiért elégedetlen része lerohanta a határőrzők egy jelentős épületét. Jelentéktelen kis esemény, de Fő Napsugaracska így pár órára elfoglalhatta magát, hisz egy kicsit bepillanthatott népe izgalmakkal teli életébe.

2017. augusztus 6., vasárnap

Egyetlen Ember a Földön

Kis Abdiás, mielőtt kilépett volna a sötét és kihalt utcára, még egyszer kikukkantott a bolt ajtaján lévő, leárazott konzervbab formájú lyukon. Senkit sem látott kint, még a szél sem járt arra, és a pöffeszkedő Hold is maga elé rántott egy gyorsan távozni kívánó felhőt. Ám így sem érezte magát biztonságban, mert a többiek mind őt keresik. Amit nem is titkoltak: a falak, kirakatüvegek, fatörzsek, kukák és a gazdátlanul maradt autók felületét plakátok tömkelege borította, melyek hírdették, hogy aki megtalálja őt, a lehető legnagyobb jutalomban részesül. Abdiás már rá sem nézett ezekre a papírdarabokra, melyekre az egyik rendkívül előnytelen fotóját nyomtatták, hisz látott már belőlük eleget. Még az sem hatotta meg, hogy a világnak csak az egyik, bár terjedelmesebb fele kiáltotta ki az Emberiség Legnagyobb Ellenségének, míg a másik fele ellenben a megtisztelőnek szánt Isten Szolgájának becézte őt. Kis Abdiás köszönte szépen, mindkét csoportot messziről kerülte az elmúlt egy évben, mióta azt az aprócska bakit elkövette.

2017. július 30., vasárnap

Egyik és Másik

(fotó: pcwallart.com)
Azon a napon a kellemesen melengető Nap vígan szórta sugarait, és csak néha futott össze egy-két lágyan elterülő fátyolfelhővel, amíg az éjszaka szörnyetege be nem kapta őt – legalábbis Egyik így emlékezett.

2017. július 17., hétfő

Tizenkét év

(Petőházi Emese fotója)
– Mi az a mindentudó?
A nő rávigyorgott. Szél látta, hogy van néhány aranyfoga. A lebuj gyertyáinak fénye megcsillant rajtuk, és a férfinak az volt az érzése, mintha kicsiny napocskák lennének, melyek bevilágítják az útját.
– Drágám, a mindentudó olyan ember, aki mindent tud. Pénzért, természetesen. Engem azonban kidobtak – a nő erősebben markolta a korsóját. – Jött egy csinosabb és fiatalabb a helyemre.
A férfi elgondolkodva kortyolt egyet az italából. Úgy érezte, egy felsőbb akarat segítette elő ezt a találkozást.
– Mennyi pénzért lennél hajlandó válaszolni a kérdésemre?

2017. július 11., kedd

A zenész

Egy hernyó mászott a fanyélen.  Sötét és bolyhos, dallama puha, vidáman hajló és izgatott várakozással teljes, mély. Amint lepke lesz belőle, a hangja magasabbra szökik és édes beteljesedés árad majd belőle, ami lágy érintéssé változtatja a tavaszi levegőt.
Pella szeme sötéten fúródott szép arcába, akár egy lezárt kút, amelybe nem hatol be sem a fény, sem a színek. Fülében olyan csodálatos húrok húzódtak, amelyek megrezdültek az élet és halál minden mozzanatára.
Ajándékot kapott, mely állandó, de sosem zavaró hangversennyé varázsolta mindennapjait. Büntetést kapott, mely által hallotta a múlt harsonáit a föld mélyéből, és a jövő fuvoláit a csillagokról. Ezekről senkinek sem beszélt a Hegyen, mert ismerte annak dallamát és sorsát, és nem akart szavakat adni azoknak, akiknek már oly kevés idejük maradt ezen a világon.
(Petőházi Emese fotója)

2017. július 8., szombat

Így kezdődik

Kedves Olvasó!

Mivel mindent el kell kezdeni valahogy, ezt a blogoldalt ezzel a kis bemutatkozó szöveggel indítom útjára.
A nevem Susuk Melinda, korábban S. M. Kinda néven jelentek meg írásaim itt-ott. Ezen az oldalon is novellákat olvashattok majd tőlem. Ezek többsége - ha valaki esetleg követte a korábbi blogomat, már ismerheti a projektet - FotóTörténet lesz, ami annyit jelent, hogy Petőházi Emese által létrehozott fotókról találok ki történeteket.

Hamarosan jelentkezem egy ilyen írással - szívesen látlak Titeket majd 'A zenész' jövőkkel és múltakkal teli világában. :)